08.26

 2014.08.26. 23:14

Néhány darab ami nemrég készült el. 3 (1 of 1).jpgÉs a hónap tanulsága: csiszolni csak szépen óvatosan. Ugyanis, ha belecsiszolunk a növénybe és utána víz éri (pl megmossuk), elkezd kifakulni, ráadásul nem azonnal, hanem néhány nap (vagy hét) alatt, kivételt képeznek ez alól a levelek, amik bírják a gyűrődést. Ez mondjuk pont nem az a darab amin ezt megtanultam..... azt elfelejtettem lefényképezni, meg ugyebár az ember lánya nem igen kérkedik az elrontott munkáival. De a következő posztom remélhetőleg műgyantás lesz, majd akkor mutatok okosságokat. 

4 (1 of 1).jpg

5 (1 of 1).jpg

Ugyancsak én öntöttem. Eredetileg is az volt a célom, hogy befoglalni való kaboshonokat öntsek, de néha az öntött ékszer úgy szép ahogy van, azért ez mégis csak kapott egy kis drót köntöst és igencsak mutatós lett. A növény neve amúgy Achillea milleflórium  és bármelyik réten beszerezhető. 

100_7820.JPG

100_7828.JPG

Az elmaradhatatlan szivárvány holdkő, ezt sosem tudom megunni, minden darab egy apró kis szivárvány, órákig tudnám nézni ( és bevallom töredelmesen szoktam is). Csak kár, hogy a fénykép sosem adja vissza az igazi színét. 

100_7833.JPG

És persze ahol holdkő, ott valahol labradoritnak is kell lennie.... legalábbis nálam:) Még a fénykép is jó lett méghozzá elsőre, ez nálam külön achievement, 

Címkék: kreatív ősz nyár természet ékszer virág heart drót kék nature hobby rainbow green réz nyaklánc gyöngy lánc készítés flower handmade wire karkötők copper műgyanta bracelet pendant jewelry resin medál ékszerdrót drótékszer gemstone préselt holdkő pressed befoglalás antikolt labradorit moonstone antiqued

Réz füli tutorial

 2014.06.29. 23:30

Alapanyagok: 

réz ékszerdrót 0,8as

réz ékszerdrót 0,3as

gyöngy-bármilyen

drótvég olvasztáshoz 1 db pencil torch, kb 600Ft Ebay 

 

1 (1 of 1).jpg

2 (1 of 1).jpg

 

3 (1 of 1).jpg

7 (1 of 1).jpg

100_6911.JPG

8 (1 of 1).jpg

9 (1 of 1).jpg

10 (1 of 1).jpg

100_6915.JPG

12 (1 of 1).jpg

 

Címkék: easy tutorial technika könnyű drót diy alap réz gyöngy handmade wire fülbevaló tutoriál earring füli wrapping ezüstözött drótékszer forrasztás bead wrapped wire wrapping silver plated

Újra itt

 2013.09.24. 15:26

Jajj de rég jártam itt, mindig terveztem, hogy folytatom az írást, de valahogy sosem volt rá időm, na de majd most. De időközben a gyurmáról átpártoltam a drótékszer készítésre, azt hiszem egész jól fejlődöm is.  Na azért néha még gyurmázgatok is, mondjuk ilyeneket 

100_4174.JPG

100_4164.JPG

100_4166.JPGvertigo_product_29534_130817155349_1.JPGvertigo_product_29534_130817155653_4.JPGvertigo_product_29534_130817160000_1.JPGvertigo_product_29534_130817160108_3.JPG100_4167.JPGvertigo_product_29534_130817154910_1.JPG

100_4168.JPGEz igazából egy nyaklánc-karkötő, csak még lusta voltam rátenni a láncokat100_4173.JPG

De mostanában nem igazán érzem, hogy nagyon jó dolgokat tudnék készíteni gyurmából, viszont a drótékszer készítésben egész jól fejlődöm....azt hiszem:D Az új kedvenceim a fülgyűrűk....azok ilyesmik:vertigo_product_29534_130707165544_2 (1).JPG

vertigo_product_29534_130327115253_2.JPG


vertigo_product_29534_130707171107_2 (1).JPG

100_4163.JPG
Majd a következő blogbejegyzésben megmutatom, hogy is készülnek, igazán nem nagy ördöngősség:) 

Címkék: pont virág gyűrű drót hobby alap felhő folyékony silver réz gyöngy minta lánc cane gyurma liquid karkötők copper gyöngyfűzés polymer clay füli bracelet pendant nőszirom süthető medál medálok ékszerdrót drótékszer nyakláncok delica chainmail cernit szerelőkarika pigmentpor silver plated wire wire wrapping wire wrapped

tavasz virágáradat

 2012.04.21. 01:28

Amikor megvettem az első csomag átlátszó süthető gyurmám, azt hittem tényleg teljesen átlátszó és rögtön bele is sütöttem egy rózsát...hát tévedtem, nagyot. De azért próbálkoztam mindig mindennel, kb két hete, amikor elkezdtek nyílni a virágok eszembe jutott hogy süthetnék virágot a gyurmába...ó gondoltam milyen okos vagyok, volt is régebbről sculpey folyékony gyurmám ( amit szintén abban a hitben vettem, hogy átlátszó lesz), ugyan normál rétegben nem lesz átlátszó de ha ecsettel viszem fel talán...az eredmény szánalmasan siralmas lett...Eközben nézelődtem meskán amikor láttam hogy valaki, a neve már nem jut eszembe sajnos, 3d lakkozott préselt virágot tett fel...ó gondoltam nem baj, zseni nem vagyok de legalább  létezik a kollektív tudatalatti. Nosza rendeltem fimo folyékony gyurmát....ezt már alapos utánanézéssel, azzal majd jó lesz, kaptam hozzá szép leírást, na mi volt benne? préselt és szárított virág díszek fimo folyékony gyurmával....feltaláltam a langyos vizet. De ha már le voltak préselve a virágok megcsináltam és ez lett belőle 000_0272_2.JPG

Fehér arany pigmentporral lekentem a gyurmát, ugye ami pigmentporos az utána nem ragad össze mással, úgyhogy kellett rá egy vékony réteg fimo, de megérte mert ugyan fényképen nem látszik de hihetetlenül jól néz ki, ezentúl mindenre használni fogom ami fehér . Rá a kis virág és egy jó vastag réteg gél, de a szélekkel óvatosan mert lefolyik sütés közben.  Jajj és a sütés, én egyszer 110 fokra tettem be 20 percre aztán mivel kicsit opálos maradt 140 re 10-15 percre és ar eredmény tökéletes lett.

100_2551.JPG

100_2559.JPG

100_2552.JPG

és végül ez lett belőle 

100_2567.JPG

100_2565.JPG

Igen tudom, ezzel fűztem az előző gyűrűt is, de ha egyszer szép és egyszerű.  Amúgy rettenetes fényképész vagyok, élőben ez is sokkal szebb, szinte hívja az embert "gyere vegyél fel" nagyon büszke vagyok rá:)  Bár a lakkozással fél napot szenvedtem...már sosem fogom megtalálni azt a vízálló lakott ami nem ragad:( 

De tényleg nem szabad sajnálni a folyékony gyurmát, sütöttem utána egy másikat, épphogy csak lekenve100_2568.JPG

Nem tudom mennyire látszik, de a második színei megfakultak. 

Kíváncsiságból kipróbáltam milyen egy friss virággal 100_2561.JPG

Nem túl szép... éppen ezért mindig meg kell várni hogy megszáradjon a kis virág. 

Remélem tetszett:) 

Címkék: tavasz virág gyűrű virágok alap folyékony gyöngy gyurma liquid clay süthető préselt fimo cernit pigmentpor caboshon gdelica befoglalás

chainmail

 2012.04.20. 23:46

De rég írtam....ennek több oka is volt, egyrészt fényképezős problémáim voltak, másrészt véletlen levertem a kész gyurmácskáimat és a fele széttört. Na de most itt vagyok és mutatok néhány dolgot:) 

Ezeket például takarítás közben találtam, még tavaly készültek chainmail technikával 000_0186_1.JPG

000_0183_1.JPG

000_0255_2.JPG000_0182_1.JPG

000_0251_1.JPG

ez személyes kedvencem:) amint lesz ezüstözött ékszerdrótom megint gyártok egyet. 000_0258_1.JPG

000_0254_1.JPG

Nagyon egyszerű, és olyan mint a gyöngyfűzés:) csak egymásba fűzöd a karikákat...és hát szerelőkarikája mindenkinek van, akinek meg nincs, hajlíthat drótból:) 

 annak, akit érdekel : 

 http://cgmaille.com/tutorials.shtml

http://www.mailleartisans.org/

Címkék: hobby gyöngy chainmail szereőlkarika

Amire mindenkinek szüksége van

 2012.04.01. 23:30

Sokszor csak az utolsó pillanatban jut eszembe, hogy "Ó miért nem vettem " Úgyhogy röviden felsorolom mi az ami a gyurmázáshoz jól jön. 

1. Szerelőpálca, fejes és szemes. Figyeljünk oda, hogy a megvett szerelőpálcához legyen ugyanolyan szerelőkarika vagy lánc és kapocs, vagy füli alap attól függ mit csinálunk. 060622_01.jpg

2. alapok: gyűrű alap minden mennyiségben, lánc, ami jó nyaklánc alapnak karkötőnek fülbevalóhoz, medál alap, egy medál alappal sokkal szebbek lesznek a sütött kis dolgok és persze a fülbevaló alapok, a simától a tányérosig. 

gyurualap.jpg.jpg fulbevaloalap.jpg

           bobita53_product__110903132705_1.JPG

3. Formázó eszközök: gondolok itt vágószerszámra, fém kivágó formákra, szívecskére virágra, szilikon forma ...azok valami álom szépek. Én nem feltétlenül de színkeveréshez cane készítéshez igencsak hasznos: a tésztanyújtó gép, na jó nem tudom a pontos megfogalmazást,  nekem egy ősrégi tésztaszaggató nyújtó gépem van és tökéletesen elégedett vagyok vele. Akinek nincs, az szerintem kérdezze körbe a nagyszüleit, náluk biztosan  akad egy. 

4. Kiegészítők: gyöngyök, tekla üveg bicon, amiket a fent említett szerelőkarikával rászerelhetünk a gyurma csodánkra. Ha nem akarunk egy egész nyakláncot megfűzni, vehetünk vegyes színű gyöngycsomagokat. Így nem leszünk végül idegbetegek miközben végigtúrjuk a fél házat egy lila gyöngyért. 

5. Pigmentpor. Szép és hasznos. Nekem pentartom  van, a simával elégedett vagyok a chameleon sem olyan rossz de állítólag a mica pigmentporok szebbek ...nem tudom.  De sima poros állagú szemfestéket is lehet használni.  Viszont amire jó odafigyelni a vastagon pigmentporozott gyurma nem ragad hozzá más darabhoz. 

Azt hiszem ennyi volna... illletve.....

0. A gyurma, ennek külön részt szerettem volna szentelni, de túl lusta vagyok hozzá.   

Cernit. Rossz tulajdonságok: változó állagú  a kőkeménytől a már szinte folyékonyig, cane gyártása csak nagy odafigyeléssel, szeret ragadni és egyes színei nem olyan szépek mint a Fimoé.  Jó tulajdonságok: kemény és tartós, nem esik szét a kezedben, olcsóbb mint a fimo, több helyen beszerezhető, szebb a piros és a zöld....szerintem .

Fimo. Rossz tulajdonságok: drágább mint a cernit, a zöld nagyon furán néz ki, és a szín megfogja az ember kezét még ha csak egyszer is nyúl hozzá az ember, sütés után is nagyon törékenyek...és amikor nagyon akkor úgy értem, hogy hajtépően idegesítő. Kevesebb helyen beszerezhető. Jó tulajdonságok: Cane gyártáshoz jobb mint a cernit mivel közel azonos állagúak, a fehér nagyon szuper, bár az összes szín olyan "poros" vagy hogy fogalmazzak, mintha hintőport kevertek volna bele, a gyurma nem ragad annyira mint a cernit, szerintem virág gyártáshoz  a legjobb.   Megjegyzem, a gyöngyházfényű nem gyöngyházfényű, hanem csillámos. 

Kommersz, mindenféle nevű olcsóbb gyurmák,  akkor foglalkoztam ezekkel amikor az első canejeimmel próbálkoztam. Jobb ha az ember kipróbálja valami olcsóbbal, amíg ráérez hogy miből mennyit hogyan hova. 

 000_0154.JPG

Címkék: kreatív gyűrű szerelő hobby alap gyöngy lánc cane gyurma nyújtás karkötők polymer pálca süthető medál medálok fimo cernit szerelőkarika formázó

süti beállítások módosítása