08.26

 2014.08.26. 23:14

Néhány darab ami nemrég készült el. 3 (1 of 1).jpgÉs a hónap tanulsága: csiszolni csak szépen óvatosan. Ugyanis, ha belecsiszolunk a növénybe és utána víz éri (pl megmossuk), elkezd kifakulni, ráadásul nem azonnal, hanem néhány nap (vagy hét) alatt, kivételt képeznek ez alól a levelek, amik bírják a gyűrődést. Ez mondjuk pont nem az a darab amin ezt megtanultam..... azt elfelejtettem lefényképezni, meg ugyebár az ember lánya nem igen kérkedik az elrontott munkáival. De a következő posztom remélhetőleg műgyantás lesz, majd akkor mutatok okosságokat. 

4 (1 of 1).jpg

5 (1 of 1).jpg

Ugyancsak én öntöttem. Eredetileg is az volt a célom, hogy befoglalni való kaboshonokat öntsek, de néha az öntött ékszer úgy szép ahogy van, azért ez mégis csak kapott egy kis drót köntöst és igencsak mutatós lett. A növény neve amúgy Achillea milleflórium  és bármelyik réten beszerezhető. 

100_7820.JPG

100_7828.JPG

Az elmaradhatatlan szivárvány holdkő, ezt sosem tudom megunni, minden darab egy apró kis szivárvány, órákig tudnám nézni ( és bevallom töredelmesen szoktam is). Csak kár, hogy a fénykép sosem adja vissza az igazi színét. 

100_7833.JPG

És persze ahol holdkő, ott valahol labradoritnak is kell lennie.... legalábbis nálam:) Még a fénykép is jó lett méghozzá elsőre, ez nálam külön achievement, 

Címkék: kreatív ősz nyár természet ékszer virág heart drót kék nature hobby rainbow green réz nyaklánc gyöngy lánc készítés flower handmade wire karkötők copper műgyanta bracelet pendant jewelry resin medál ékszerdrót drótékszer gemstone préselt holdkő pressed befoglalás antikolt labradorit moonstone antiqued

Rózsakvarc medál tutorial

 2014.08.03. 20:38

Felhasznált anyagok: 

0,3mm-es réz ékszerdrót

0,8mm-es réz ékszerdrót

1db 2cm-es rózsakvarc kő

 

51 (1 of 1).jpg

2 (1 of 1)-2.jpg

1-4 (1 of 1).jpg

A 2. drótot elég akkor formára hajlítani, amikor már betekertük amit kell, ha összedrótozás előtt formázol az egyébként is nehézkesebb és hosszadalmasabb is. 

1-5 (1 of 1).jpg

1-6 (1 of 1).jpg

1-7 (1 of 1).jpg

Nem látszik ugyan de össze van drótozva. Én utólag szeretem csinálni, de lehet közben is ha valaki nagyon ügyes. Ha szorosra fűzted a drótokat, akkor egy tűvel tudsz magadnak lyukat csinálni a 2 drót között, anélkül, hogy a mintában vagy a drótban kárt tennél.

1-8 (1 of 1).jpg

a hosszabb 4 drótot csak azért kötöttem össze, hogy ne zavarjon, de ez nem szükséges. 

1-9 (1 of 1).jpg

A legegyszerűbb először formázni és utána lehajlítani a drótot, tehát az első mozzanat a jobb oldali szár, a második pedig a baloldali. És elfelejtettem fényképezni, de vissza is kell hajlítani. 

1-11 (1 of 1).jpg

1-12 (1 of 1).jpg

És kész is vagyunk.

12 (1 of 1).jpg

13 (1 of 1).jpg

15 (1 of 1).jpg

14 (1 of 1).jpg

Címkék: kreatív tavasz easy tutorial ősz technika nyár ékszer könnyű drót rózsa hobby réz nyaklánc minta lánc készítés handmade wire rózsakvarc tutoriál minták copper pendant quartz jewelry medál wrapping medálok ékszerdrót drótékszer nyakláncok gemstone wrapped caboshon wire wrapping wire wrapped wrapp rosequartz

 2014.07.04. 23:32

Most kezdtem csak el ismerkedni a műgyantával, sajnos közel sem olyan egyszerű mint amilyennek tűnik. 
De az elkészült darabok egy része egészen jól sikerült. De még van néhány megoldandó problémám, mint csiszolás. Az valahogy sosem sikerül szépen, hiába polírozgatom utána bármeddig, mindig maradnak apró karcok. Rendeltem polírozópasztát majd meglátom mire megyek vele. De egyelőre íme amiben biztos vagyok. 
A szedett virágokat érdemes sütőpapírral préselni, mert ha a papír megtartja a nedvességet tönkreteszi a virágokat, sőt a rózsákat érdemes vasalni egy picit. 
A csiszolást szinte mindegy milyennek kezdjük, a lényeg, hogy utána átmenjünk rajta 1000-es, 1200-as, 1500-as vizes csiszolópapírral, vizesen, szerintem még érdemes lenne 2000-essel is, de nem tudom pontosan, mivel még nem tudtam venni. Én a polírozáshoz vetem külön polírozórongyot, egész jó. Hát íme néhány darab ízelítőnek. 2 (1 of 1)_1.jpg

34435 (1 of 1).jpg

11 (1 of 1)_1.jpg

10 (1 of 1)_1.jpg

7 (1 of 1)_1.jpg

8 (1 of 1)_1.jpg

5 (1 of 1)_1.jpg

15 (1 of 1).jpg

4 (1 of 1)_1.jpg

100_7074.JPG

100_7071.JPG

 

Réz füli tutorial

 2014.06.29. 23:30

Alapanyagok: 

réz ékszerdrót 0,8as

réz ékszerdrót 0,3as

gyöngy-bármilyen

drótvég olvasztáshoz 1 db pencil torch, kb 600Ft Ebay 

 

1 (1 of 1).jpg

2 (1 of 1).jpg

 

3 (1 of 1).jpg

7 (1 of 1).jpg

100_6911.JPG

8 (1 of 1).jpg

9 (1 of 1).jpg

10 (1 of 1).jpg

100_6915.JPG

12 (1 of 1).jpg

 

Címkék: easy tutorial technika könnyű drót diy alap réz gyöngy handmade wire fülbevaló tutoriál earring füli wrapping ezüstözött drótékszer forrasztás bead wrapped wire wrapping silver plated

 2014.05.26. 01:05

Mindig elfelejtem mi az amit feltöltöttem és mi az amit még nem. 

gyűrű2=3 (1 of 1).jpg

gyűrű2=5 (1 of 1).jpg

Ez is sea sediment, Réz dróttal, antikolva, A réz sokkal szebben néz ki, mint az ezüstözött ékszerdrót.

100_4660.jpg

100_4733.jpg

Ezt egy magyar honlap tutorialja alapján csináltam, de olyan rég volt, hogy már nem emlékszem melyik volt az, de ha az ember beírja, hogy drótékszer minta vagy ilyesmi, az első 3 között lesz. 

swari8 (1 of 1).jpg

SWARI1 (1 of 1).jpg

vertigo_product_29534_130513222950_1.JPG

vertigo_product_29534_130513223050_3.JPG

Ez egy igazi virág, lepréseltem, üveglencsére dekupázsoltam lefestettem a hátulját akrilfestékkel és le is lakkoztam. gyűrű6 (1 of 1).jpg

Címkék: ékszer swarovski virág gyűrű virágok hobby silver festék réz flower spring ring sea earring copper jewelry ametiszt medál ékszerdrót ezüstözött drótékszer rivoli amethyst préselt plated pressed sediment sea sediment

Ametiszt gyűrű

 2014.05.25. 20:49

Felhasznált anyagok: 

0,8mm.-es réz ékszerdrót (ez még Perényi Annától van, de nagy bánatomra ő már nem árul drótokat)

0,3mm-es réz ékszerdrót

kb 1cm-es ametiszt ovális (kb 300ft ebay)

gyűrűmérő rúd ( kb 900Ft-ebay)

Fontos, hogy az alja lapos legyen. 

 

100_6297.jpg

 

 

100_6299.jpg

100_6300.jpg

100_6301.jpg

100_6302.jpg

Kész is, csak bele kell tenni a követ és jó szorosra húzni...azt meg persze elfelejtettem lefényképezni.

asd.jpg

gyűrű3 (1 of 1).jpg

 

 2014.05.18. 03:03

ametiszt4 (1 of 1).jpg

ametiszt5 (1 of 1).jpg

ametiszt1 (1 of 1).jpg

Ezzel az ametiszttel sokat szenvedtem, csináltam is róla egy tutorialt, de a képek fele el van mosódva, de azért lehet hogy felteszem ami megvan. 

100_4934.jpg

100_4937.jpg

100_4965.jpg

Ez az új pici szívem csücske, a golden obsidian (magyar nevet ismét nem tudok), fekete alapon arany csillogás.

100_5551.jpg

 

100_6865.jpg

100_6862.jpg

füli3 (1 of 1).jpg

Ez fogalmam sincs milyen kő, mesterséges e vagy természetes, de nagyon szép.

100_5552.jpg

Ez seraphinite, annyira nem tetszik, így hogy már elkészült, de ha már egyszer megcsináltam nem szedem szét.  

100_4933.jpg

100_4926.jpg

 

vertigo_product_29534_130304115719_2.jpg

Ez szerintem jó lett, bár eddig még egy ismerősömnek sem tetszett. Forraszta is van, mint ahogy látszik, jó csúnya is, akkor még nem tudtam, hogy ezüstöt csak ezüsttel érdemes forrasztani....bár ha tudtam volna sem vettem volna csak ezért.

Címkék: kreatív tavasz zöld ékszer swarovski gyűrű sárga kék white hobby green silver réz pillangó nyaklánc lánc szivárvány yellow handmade wire sea copper pendant jewelry medál wrapping medálok ékszerdrót ezüstözött drótékszer nyakláncok gemstone wrapped plated labradorit silver plated wire wire wrapping wire wrapped sediment sea sediment

hóvirág tutorial

 2014.05.11. 00:47

 

Készült: 

1mm-es réz ékszerdrót

0,4mm-es réz ékszerdrót

üvegmatrica festék

 lakk

100_4693.jpg

 

100_4119.jpg

Ez egyébként egy tésztanyújtógép (vagy mifene), alkalmas gyurmázáshoz és ékszerdrót lapításhoz. A formát ajánlott nyújtás előtt kialakítani. 

100_4694.jpg

A cicamancs nem alapvető követelmény, csak azoknak akik hard modeban szeretnek dolgozni.

100_4695.jpg

 

100_4698.jpg

Nem kell rögtön megformázni a szirmokat, elég ha két egyforma méretű ovális csinálni.

100_4699.jpg

És amikor minden megvan akkor megformázni. 

100_4700.jpg

100_4711.jpg

100_4723_1.jpg

Kész is. Gyors és könnyű. 

Címkék: tavasz zöld fehér white paint green réz handmade spring wire hóvirág copper pendant glass ékszerdrót drótékszer wrapped snowdrop

Szivárvány holdkövek

 2014.05.09. 00:47

Ma szivárvány holdköveket fogok mutatni. Ez egy nagyon szép fehér vagy enyhén áttetsző kő, kékes, sárgás, zöldes színekkel. Van egyébként pink és kék is, de az még nem nagyon akadt a kezem közé, arról nem tudok nyilatkozni.

100_5530.JPG

100_5504.JPG

100_5497.JPG

Ez volt az első antikolt ékszerem. Amit itt vettem, 3-5 cseppet szoktam tenni egy fél literes üvegnyi forróvízbe ( annál többet nagyon nem is jó beletenni, egyszer próbálkoztam 10-el és minden ékszerem olyan fekete lett, hogy újra kellet gyártani). Antikolás után acélgyapottal meg kell csiszolni, mással nem igen lehet, az pedig itt kapható, érdemes egyszerre többet is venni, amúgy 2 hónapig kitart egy darabka. 

100_4510.jpg

Ez nincs antikolva, az ilyen befoglalásnak az a trükkje, hogy 3 drótból a középső hátul tart. Nagyon egyszerű elkészíteni és nagyon mutatós is. 

100_3907.jpg

100_6797.jpg

4 (1 of 1).jpg

Ez egy freesize gyűrű, a freesize gyűrűknek az a titka, hogy 2 drótszállal kell csinálni, és középen kell kialakítani a kő alapját, egy kicsivel kisebbet mint maga a kő, mielőtt befoglaljuk előtte jó szorosan össze kell drótozni mind2 oldalát, a kinézet mindegy mert utána úgyis le lehet szedni.

100_6584.jpg

8 (1 of 1).jpg

7 (1 of 1).jpg

Ez pont a héten készült, és szebb mint a képen, nagyon elégedett vagyok vele. 100_6611.jpg

Ez példa a sárgás színre is, ugyanúgy készült mint a felső gyűrű.

Címkék: heart blue white rainbow silver réz szivárvány yellow handmade wire ring copper pendant ékszerdrót ezüstözött drótékszer gemstone holdkő wrapped plated antikolt moonstone antiqued

 2014.05.05. 00:30

El vagyok maradva a bloggal is meg a képekkel is, de mostanában teljes erővel záródolgozatot írtam. De most, hogy végre az is megvan megpróbálom behozni magam.

100_4758.jpg

100_4763.jpg

Réz ékszerdrót és sea sediment (aminek még mindig nem tudom a magyar nevét), magam hajlította füli alappal, jó lett jó lett de azt hiszem mégis jobb inkább megvenni....ha talál az ember.

100_4781.jpg

100_4784.jpg

LABRADORIT (L) az egyik kedvenc kövem, sosem lehet megunni a darabok nézegetését.

100_4687.jpg

Ez egy másik színű labradorit, ugyanis nagyon sok színben és színkombinációban fellelhető, van sárga, barna, lila, zöld, óceánkék, sötétkék, rózsaszín és mind olyan nagyon szép

100_4686.jpg

100_4664.jpg

De még ez is labradorit. Kincsit egyoldalú így a poszt. Nem mintha egyébként sok mindent írnék bele:D Ennyi elég is lesz mára

Címkék: zöld ékszer sárga blue barna drót kék tree green silver réz nyaklánc handmade wire sea earring copper pendant medál ezüstözött gemstone tree of life wrapped plated labradorit sediment

Labradorit medál tutorial

 2014.02.21. 11:21

Felhasznált anyagok: 

 labradorit szilvamag

0,8mmes drót 

0,325mmes drót

100_6357.JPG

100_6359.JPGÉn először feltekertem aztán hajlítottam, de igazából fordítva szebben néz ki. A szilvamag abból a szempontból trükkös, hogy nehezebb rendesen ráformázni a drótot mivel a vége elég hegyes. Miután feltekerem egy kicsit rámegyek lapos fogóval és jól 'megnyomorgatom' :D így szebb is és jobban felveszi a formát. 100_6360.JPG

Nem kell itt mérni semmit, feltekersz amennyit akarsz, csak egy kicsit lazán kell hagyni, nem kell olyan szorosra és a caboshon végére húzod és kész. Aztán jön a laposfogós összehúzás. 

100_6362.JPG

Csak én ezt véletlenül fényképezés nélkül csináltam:D de kb így kell. ( fogó, lapos 480ft tesco) 

100_6364.JPG

100_6363.JPG

100_6366.JPG

100_6368.JPG

100_6369.JPG

100_6370.JPG

100_6401.JPG

100_6371.JPG

100_6373.JPG

Drótékszer tutorial 1

 2014.02.14. 10:55

Szóval, mivel mostanában drótékszereket készítek így most ebből mutatok be egy kis ízelítőt. A hátteret ne nézzétk az egy másik medál lesz....majd egyszer

Felhasznált anyagok: 0,8as ezüstözött ékszerdrót 

                                0,325-ös ezüstözött ékszerdrót (jobban szeretem a 0,25öset, de mióta Perényi Anna                                           bezárta a webshopját nagyon nehéz jó drótos boltot találni)

                                1db csepp alakú kő, jelen esetben 2cm-es szivárvány holdkő

                                1 db rivoli, jelen esetben 10mm-es cirkón 

100_6465.JPG100_6466_1.JPGSok blogon írják, hogy így lemérni, meg úgy lemérni aztán hajlítani, de szerintem ez csak a magas/vastag medáloknál van így, máskülönben csak összefogod a végét és laposfogóval rászorítasz. Nem kell belőle nagy ügyet csinálni. 100_6468.JPG100_6469.JPG100_6470.JPGItt viszont fontos hogy a 3as drót feszes maradjon, mert ha nem az, akkor rettenetesen ronda lesz. Azért fűztem ilyennel, mert később a lyukacskákba egyszerűbb rögzíteni a felső drótot.100_6471.JPGbelepróbáljuk a rivolinkat.100_6475.JPG100_6477.JPG
És meg is volnánk.100_6487.JPG



100_6485.JPG

Címkék: tavasz tutorial drót hobby silver minta szivárvány wire pendant wrapping medálok ékszerdrót drótékszer rivoli holdkő wrapped plated 0.8 caboshon befoglalás rainbow moonstone 0.3

Újra itt

 2013.09.24. 15:26

Jajj de rég jártam itt, mindig terveztem, hogy folytatom az írást, de valahogy sosem volt rá időm, na de majd most. De időközben a gyurmáról átpártoltam a drótékszer készítésre, azt hiszem egész jól fejlődöm is.  Na azért néha még gyurmázgatok is, mondjuk ilyeneket 

100_4174.JPG

100_4164.JPG

100_4166.JPGvertigo_product_29534_130817155349_1.JPGvertigo_product_29534_130817155653_4.JPGvertigo_product_29534_130817160000_1.JPGvertigo_product_29534_130817160108_3.JPG100_4167.JPGvertigo_product_29534_130817154910_1.JPG

100_4168.JPGEz igazából egy nyaklánc-karkötő, csak még lusta voltam rátenni a láncokat100_4173.JPG

De mostanában nem igazán érzem, hogy nagyon jó dolgokat tudnék készíteni gyurmából, viszont a drótékszer készítésben egész jól fejlődöm....azt hiszem:D Az új kedvenceim a fülgyűrűk....azok ilyesmik:vertigo_product_29534_130707165544_2 (1).JPG

vertigo_product_29534_130327115253_2.JPG


vertigo_product_29534_130707171107_2 (1).JPG

100_4163.JPG
Majd a következő blogbejegyzésben megmutatom, hogy is készülnek, igazán nem nagy ördöngősség:) 

Címkék: pont virág gyűrű drót hobby alap felhő folyékony silver réz gyöngy minta lánc cane gyurma liquid karkötők copper gyöngyfűzés polymer clay füli bracelet pendant nőszirom süthető medál medálok ékszerdrót drótékszer nyakláncok delica chainmail cernit szerelőkarika pigmentpor silver plated wire wire wrapping wire wrapped

Ékszermatrica

 2012.04.21. 02:04

Vettem ékszermatricát...nagyon szép. De nekem rendesen meggyűlt vele a bajom, először is vízbe áztatjuk, akkor lejön róla a papír, azután a fóliát(vagy nem tudom miaz) le lehet szedni a mintát jelen esetben virágot, ezt külön kiemelem mert nekem először fel sem tűnt.  Azután levágtam azokat amik nem tetszettek és a gyurmára helyeztem. Itt kezdődtek a problémák, a gyurma formája miatt a széle csupa gyűrődés lett. 000_0279.JPG

000_0271_2.JPG

Betettem a sütőbe, 110 fokra, az ajánlott 250 helyett és meg is lett az eredménye, ugyanolyan gyűrődéses maradt, visszatettem 140 re akkor rásimult de ragadós maradt, egybe sikeresen bele is nyúltam, egyet pedig fordítva tettem rá. Na de ami túlélt engem, az le lett lakkozva, így megszűnt a ragacsosság és a minta is ép maradt.

100_2550_2.JPG

Egy jó tanács, simogassuk meg a fóliát mivel lehetnek alatta légbuborékok

Lusta vagyok, meg jövőhéten már a hangjegyes rózsáimmal akarok nagyzolni, úgyhogy most hozzácsapok ehhez mindent amit mostanában csináltam. 000_0205_1.JPG

000_0203_1.JPG

100_2553.JPG

100_2555.JPG

ez lett a maradékból 

100_2562.JPG

ez a fimo piros kék kevert lila ( mindig csak alapszíneket veszek úgyis folyton kevergetem) , szerintem nem olyan szép, bár a legtöbb fimo virág lakkozatlanul szebb mint lakkozva. 

100_2560.JPG

100_2554.JPG

ez NEM SAJÁT ÖTLET, egy másik blogon láttam, valami külföldin, csak azért osztom meg hogy lássátok a különbséget a pigmentporos és a sima között. A felső lila virág ugyanabból a lila gyurmából van mint az alsó a különbség a már említett pigmentpor.

100_2558.JPG

000_0222_1.JPG

ez pedig a különleges pillangós fülgyűrűm:) Egyébként csillogó piros és sárga, 000_0223_1.JPG

Csinálnék róla szebb fényképet de már elajándékoztam:) Az alapja egyébként folyékony gyurmába foglalt könnyen hajló drót,de már gondolkodom egy jobb verzión.

000_0217_1.JPG

000_0207_1.JPG

ezt már el is adtam..de a szállítás közben összetört...kell is nekem borítékba rakni ilyesmit, egyébként a levelek fimobol vannak zöld és metál arany keveréke, ajánlom mindenkinek én beleszerettem.

000_0213_1.JPG

000_0210.JPG

000_0211_1.JPG

Címkék: tavasz virág virágok rózsa hobby felhő cane gyurma polymer clay füli nőszirom süthető fimo cernit szerelőkarika pigmentpor ékszermatrica

tavasz virágáradat

 2012.04.21. 01:28

Amikor megvettem az első csomag átlátszó süthető gyurmám, azt hittem tényleg teljesen átlátszó és rögtön bele is sütöttem egy rózsát...hát tévedtem, nagyot. De azért próbálkoztam mindig mindennel, kb két hete, amikor elkezdtek nyílni a virágok eszembe jutott hogy süthetnék virágot a gyurmába...ó gondoltam milyen okos vagyok, volt is régebbről sculpey folyékony gyurmám ( amit szintén abban a hitben vettem, hogy átlátszó lesz), ugyan normál rétegben nem lesz átlátszó de ha ecsettel viszem fel talán...az eredmény szánalmasan siralmas lett...Eközben nézelődtem meskán amikor láttam hogy valaki, a neve már nem jut eszembe sajnos, 3d lakkozott préselt virágot tett fel...ó gondoltam nem baj, zseni nem vagyok de legalább  létezik a kollektív tudatalatti. Nosza rendeltem fimo folyékony gyurmát....ezt már alapos utánanézéssel, azzal majd jó lesz, kaptam hozzá szép leírást, na mi volt benne? préselt és szárított virág díszek fimo folyékony gyurmával....feltaláltam a langyos vizet. De ha már le voltak préselve a virágok megcsináltam és ez lett belőle 000_0272_2.JPG

Fehér arany pigmentporral lekentem a gyurmát, ugye ami pigmentporos az utána nem ragad össze mással, úgyhogy kellett rá egy vékony réteg fimo, de megérte mert ugyan fényképen nem látszik de hihetetlenül jól néz ki, ezentúl mindenre használni fogom ami fehér . Rá a kis virág és egy jó vastag réteg gél, de a szélekkel óvatosan mert lefolyik sütés közben.  Jajj és a sütés, én egyszer 110 fokra tettem be 20 percre aztán mivel kicsit opálos maradt 140 re 10-15 percre és ar eredmény tökéletes lett.

100_2551.JPG

100_2559.JPG

100_2552.JPG

és végül ez lett belőle 

100_2567.JPG

100_2565.JPG

Igen tudom, ezzel fűztem az előző gyűrűt is, de ha egyszer szép és egyszerű.  Amúgy rettenetes fényképész vagyok, élőben ez is sokkal szebb, szinte hívja az embert "gyere vegyél fel" nagyon büszke vagyok rá:)  Bár a lakkozással fél napot szenvedtem...már sosem fogom megtalálni azt a vízálló lakott ami nem ragad:( 

De tényleg nem szabad sajnálni a folyékony gyurmát, sütöttem utána egy másikat, épphogy csak lekenve100_2568.JPG

Nem tudom mennyire látszik, de a második színei megfakultak. 

Kíváncsiságból kipróbáltam milyen egy friss virággal 100_2561.JPG

Nem túl szép... éppen ezért mindig meg kell várni hogy megszáradjon a kis virág. 

Remélem tetszett:) 

Címkék: tavasz virág gyűrű virágok alap folyékony gyöngy gyurma liquid clay süthető préselt fimo cernit pigmentpor caboshon gdelica befoglalás

chainmail

 2012.04.20. 23:46

De rég írtam....ennek több oka is volt, egyrészt fényképezős problémáim voltak, másrészt véletlen levertem a kész gyurmácskáimat és a fele széttört. Na de most itt vagyok és mutatok néhány dolgot:) 

Ezeket például takarítás közben találtam, még tavaly készültek chainmail technikával 000_0186_1.JPG

000_0183_1.JPG

000_0255_2.JPG000_0182_1.JPG

000_0251_1.JPG

ez személyes kedvencem:) amint lesz ezüstözött ékszerdrótom megint gyártok egyet. 000_0258_1.JPG

000_0254_1.JPG

Nagyon egyszerű, és olyan mint a gyöngyfűzés:) csak egymásba fűzöd a karikákat...és hát szerelőkarikája mindenkinek van, akinek meg nincs, hajlíthat drótból:) 

 annak, akit érdekel : 

 http://cgmaille.com/tutorials.shtml

http://www.mailleartisans.org/

Címkék: hobby gyöngy chainmail szereőlkarika

Amire mindenkinek szüksége van

 2012.04.01. 23:30

Sokszor csak az utolsó pillanatban jut eszembe, hogy "Ó miért nem vettem " Úgyhogy röviden felsorolom mi az ami a gyurmázáshoz jól jön. 

1. Szerelőpálca, fejes és szemes. Figyeljünk oda, hogy a megvett szerelőpálcához legyen ugyanolyan szerelőkarika vagy lánc és kapocs, vagy füli alap attól függ mit csinálunk. 060622_01.jpg

2. alapok: gyűrű alap minden mennyiségben, lánc, ami jó nyaklánc alapnak karkötőnek fülbevalóhoz, medál alap, egy medál alappal sokkal szebbek lesznek a sütött kis dolgok és persze a fülbevaló alapok, a simától a tányérosig. 

gyurualap.jpg.jpg fulbevaloalap.jpg

           bobita53_product__110903132705_1.JPG

3. Formázó eszközök: gondolok itt vágószerszámra, fém kivágó formákra, szívecskére virágra, szilikon forma ...azok valami álom szépek. Én nem feltétlenül de színkeveréshez cane készítéshez igencsak hasznos: a tésztanyújtó gép, na jó nem tudom a pontos megfogalmazást,  nekem egy ősrégi tésztaszaggató nyújtó gépem van és tökéletesen elégedett vagyok vele. Akinek nincs, az szerintem kérdezze körbe a nagyszüleit, náluk biztosan  akad egy. 

4. Kiegészítők: gyöngyök, tekla üveg bicon, amiket a fent említett szerelőkarikával rászerelhetünk a gyurma csodánkra. Ha nem akarunk egy egész nyakláncot megfűzni, vehetünk vegyes színű gyöngycsomagokat. Így nem leszünk végül idegbetegek miközben végigtúrjuk a fél házat egy lila gyöngyért. 

5. Pigmentpor. Szép és hasznos. Nekem pentartom  van, a simával elégedett vagyok a chameleon sem olyan rossz de állítólag a mica pigmentporok szebbek ...nem tudom.  De sima poros állagú szemfestéket is lehet használni.  Viszont amire jó odafigyelni a vastagon pigmentporozott gyurma nem ragad hozzá más darabhoz. 

Azt hiszem ennyi volna... illletve.....

0. A gyurma, ennek külön részt szerettem volna szentelni, de túl lusta vagyok hozzá.   

Cernit. Rossz tulajdonságok: változó állagú  a kőkeménytől a már szinte folyékonyig, cane gyártása csak nagy odafigyeléssel, szeret ragadni és egyes színei nem olyan szépek mint a Fimoé.  Jó tulajdonságok: kemény és tartós, nem esik szét a kezedben, olcsóbb mint a fimo, több helyen beszerezhető, szebb a piros és a zöld....szerintem .

Fimo. Rossz tulajdonságok: drágább mint a cernit, a zöld nagyon furán néz ki, és a szín megfogja az ember kezét még ha csak egyszer is nyúl hozzá az ember, sütés után is nagyon törékenyek...és amikor nagyon akkor úgy értem, hogy hajtépően idegesítő. Kevesebb helyen beszerezhető. Jó tulajdonságok: Cane gyártáshoz jobb mint a cernit mivel közel azonos állagúak, a fehér nagyon szuper, bár az összes szín olyan "poros" vagy hogy fogalmazzak, mintha hintőport kevertek volna bele, a gyurma nem ragad annyira mint a cernit, szerintem virág gyártáshoz  a legjobb.   Megjegyzem, a gyöngyházfényű nem gyöngyházfényű, hanem csillámos. 

Kommersz, mindenféle nevű olcsóbb gyurmák,  akkor foglalkoztam ezekkel amikor az első canejeimmel próbálkoztam. Jobb ha az ember kipróbálja valami olcsóbbal, amíg ráérez hogy miből mennyit hogyan hova. 

 000_0154.JPG

Címkék: kreatív gyűrű szerelő hobby alap gyöngy lánc cane gyurma nyújtás karkötők polymer pálca süthető medál medálok fimo cernit szerelőkarika formázó

újrahasznosítás

 2012.04.01. 22:21

 Valami mindig megmarad. Olyan kis apró fecni ami túl kicsi ahhoz hogy bármit is lehessen belőle alkotni, de eltesszük hátha jó lesz még valami szép szín kikeverésére. Én ezt zacsiba gyűjtöm és néha, ha már mindenből kifogyok elkezdek mintákat vésni bele.

000_0166.JPG

Ha megtetszik valami minta egyszerűen csak bele kell vésni egy darab gyurmába. Bár az is igaz, hogy nem szoktam sem szilikon sem más formát venni, pedig egész hasznos kis holmi. 

A kinyomtatott mintát a gyurmára helyezve körberajzoljuk  utána már csak mélyíteni kell. A lényeg az, hogy ne legyen túl mély a minta, de ha olyannak kell lennie, akkor szerintem a legjobb ha nem egyenes a széle, hanem tágul. Mert ha egyenes, esélyes hogy beleragad, mondjuk ezen lehet hintőporral segíteni...már amikor. Kisülve az egyenetlenségeket gravírozóval lehet alakítani. Én is tervezem...amint megtalálom a fejet. 000_0163.JPG

000_0165.JPG

000_0164.JPG

000_0166.JPG

000_0162.JPG

000_0161.JPG000_0170.JPG

000_0169.JPG

Címkék: fa virág pillangó minta gyurma süthető fimo cernit

 2012.03.08. 21:49

Nem csak gyurmázni szeretek ám:)  Hanem gyöngyöt fűzni is. Régen sok mindent csináltam, sajnos alig maradt meg egy-két kép, de a kedvencem még megvan:) 

vertigo_product_29534_110522230818_1 (1).JPG

Rá is kaptam a fűzésre ismét 000_0090.JPG

000_0083.JPG

Ez például múlt héten készült Vezsuzsi lótuszvirág mintája alapján

vertigo_product__110913193433_1 (1).JPG

Ő pedig dragonscale chainmail, amint szép egyenesre tudom vágni a drótot, bele is vetem magam ismét

vertigo_product_29534_111202150558_3.JPG

vertigo_product_29534_111202150336_1 (1).JPG

Címkék: virág gyűrű gyurma gyöngyfűzés polymer clay süthető peyote ékszerdrót delica chainmail szerelőkarika dragonscale

 2012.03.08. 21:31

000_0119.JPG

hogy ezzel a cicával mennyit szenvedtem, de meglesz még gyűrűben is, sőt talán egy egész szettet készítek belőle

000_0126.JPG

Aranyosságosság:) Fülbevaló lesz belőlek, illetve már az de a pont füliket sokkal egyszerűbb még alap nélkül fényképezni:D

000_0109.JPG

Kifogytam a gyurmából. Úgyhogy gyöngyöztem egy picit

000_0108.JPG

Csak lenne már április 1 !

Címkék: cica pont alap folyékony gyurma liquid clay füli medál rivoli delica

Gyurma és szalvéta

 2012.03.08. 21:17

          Még régebben vettem egy halom szalvétát, gondoltam ó majd decoupageolni fogok, mert az milyen egyszerű és milyen szép. Hát nem az...mármint egyszerű. Fel is adtam de volt egy szalvéta amibe nagyon beleszerettem és fel akartam használni.  Sikerült is, íme a három legszebb példa 000_0127.JPG

Ez még natúr gyurmára készült de mivel vettem egy két medál alapot amit most nem igazán tudok felhasználni kipróbáltam azzal is 

 000_0121.JPG

000_0120.JPG

Először felvittem egy réteg folyékony süthető gyurmát, majd egy réteg fehér szalvéta, volt amihez nem használtam és olyan sötét lett, hogy alig látszott a minta.  Aztán a mintás réteg,  és végül le is kentem süthető gyurmával, ez sem árt mert sütés után a szalvéta felszívja a lakkot és megráncosodik. 

Címkék: virág virágok alap folyékony gyurma decoupage szalvéta polymer clay süthető medál medálok nyakláncok fimo cernit

virágok és virágok megint

 2012.03.08. 20:59

Végre vettem új fényképezőgépet. Szóval itt az ideje elárasztani a világot virágokkal.

000_0045.JPG

000_0046.JPG

000_0051.JPG

000_0050.JPG

000_0047.JPG

000_0086.JPG

ahhoz képest, hogy milyen kis egyszerű ötlet szerintem nagyon szép lett ez a füli

000_0069.JPG

000_0068.JPG

000_0052.JPG

000_0060.JPG

000_0065.JPG

a hét kedvence:) Elbűvölő romantikus kis darab

000_0076.JPG

000_0075.JPG

000_0043.JPG

000_0042.JPG

000_0080.JPG

000_0101.JPG

000_0088.JPG

Soha többé nem veszek ilyen füli alapot, olyan picik. 

Címkék: virágok rózsa gyurma fülbevaló karkötők earring polymer clay füli bracelet nőszirom süthető cernit

Virágos dolgok

 2012.01.20. 13:52

Szeretem a virágokat...ez azt hiszem, olyan lányos dolog, meg jobban mennek mint az állatok.

  

  

 

 

 

 

 

   

       

    

   

  

 

       

              

 

   

 

        

 

  

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: virágok gyurma karkötők süthető medálok nyakláncok gűrűk

Festett dolgok

 2012.01.20. 12:40

Azt hiszem sikerült, 

   ezekre vagyok a legbüszkébb, mert mindegyiket tűvel festettem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ez a gyűrű teljesen véletlenül sikerült ilyen formásra, megpróbáltam utána újra festeni, de az szörnyen rondán sikerült

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ez pedig az új kis kedvencem, úgy megtetszett még medálban is megcsináltam

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ez egy kitűző, csak elég pici lett, olyan 3 cm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ő már nagyobb, és karkötő:)  kicsit egyenetlen lett, újra is akartam festeni de aztán rájöttem hogy így  egyedi

 

Címkék: festék gyurma süthető

előszó

 2012.01.20. 11:56

Ez a blogindítás nehezebb mint gondoltam. 40 percbe telt mire kitaláltam egy valamelyest értelmes nevet, ugyan egy ismerősöm ajánlotta hogy legyen a neve "fasztudja", de ez nem túl csalogató név egy kreatív blognak azt hiszem.  

    És ezzel témánál is vagyunk ez ugyanis egy kreatív blog, jelen pillanatban leginkább gyurma, de lesz itt még sok más... remélem.  Azóta érdekelnek az ilyen hobbi dolgok mióta 4.-es koromban   gyöngyfűző szakkörre jártam. Na persze azóta felnőttem, tartottam szünetet, kacsingattam ide-oda, chainmail, decoupage...utóbbit szánalmas eredménnyel. Mondjon bárki bármit az egy nehéz dolog.

     Most épp gyurmás korszakomat élem,  és hogy ne untassak senkit a teljesség igénye nélkül felteszek dolgokat amik eddig készültek...amint rájövök hogy kell.

süti beállítások módosítása